0

Ajándék kézműves termékek

kezmuvesSohasem voltam jó az ajándékok kitalálásában aminek köszönhetően bizony többször is kellemetlen helyzetbe kerültem. Ezek a kellemetlenségek persze nem abból adódtak, hogy megvásároltam az ifjú párnak a nyolcadik kávéfőzőt vagy a tízedik ágyneműgarnitúrát, hanem sokkal komolyabb bakik voltak. Előfordult például olyan, hogy meghívták férjemet egyik kollégája születésnapjára, akiről csupán annyit tudtam, hogy Vikinek hívják. Felénk csak a Viktóriákat becézték így, így logikus volt, hogy valami csajos ajándékot keresek. Lelkesen mentem vásárolni és mire hazaért férjem, már be is csomagoltam az ajándékot. Ő nem érdeklődött részletekben menően, én pedig nem meséltem részleteket. Persze a helyszínen kiderült, hogy az ünnepelt Viktor. Kicsit sem volt ciki a sminktükör és a néhány szépségápolási termék. Azóta a nap óta csakis unisex ajándékot vagyok hajlandó vásárolni, mellyel nem tudok nagyon melléfogni. Ehhez tartom is magam, függetlenül attól, hogy milyen idős az általam nem ismert ünnepelt.

0

Limuzin kivételes alkalmakra!

limuzin bérlés BudapestenEgy csodálatos és romantikus limuzin tökéletes helyszíne lehet a lánykérésnek! A limuzin bérlés Budapesten már online is elérhető, így otthonról vagy a munkahelyedről titokban szervezheted meg a nagy eseményt. Mindenki életében eljön a nagy nap, amikor felteszi a kérdést a barátnőjének. Legyen ez igazán különleges, életre szóló élmény a számára és természetesen a Te számodra is! Tervezd meg részletesen az este eseményeit. Pezsgőzzetek az autóban, szóljon a kedvenc zenétek, készíts be egy csokorral az általa legjobban szeretett virágokból és vidd el egy kis romantikus esti városnézésre! Élvezzétek a naplementét a tetőablakból és a megfelelő időben előkerülhet a gyűrű is. Koronázd meg egy tökéletes vacsorával az estét és legyen igazán romantikus, meghitt a napotok! A sofőr segít az útvonal összeállításában és akár a vendéglő, étterem kiválasztásában is. Fotózzatok minél többet és örökítsétek meg ezt a kivételes alkalmat minél több fényképen és videón!

0

Phone export -tal foglalkozunk

used-smart-mobileA telefon exportálása, vagyis a phone export manapság még nem egy elterjedt dolog. Igyekeztem utána olvasni és kiderült, hogy egy nagyon hasznos dologról van szó. Bár a usedsmartmobiles. com weboldal angol nyelven érhető el, egy fordító segítségével minden fontos információhoz hozzájutunk. Én is ezt tettem, mert bár azért valamennyit tudok angolul, azért szükségem volt egy kis segítségre. A fent említett weboldal, mint azt már mondtam phone export-tal foglalkozik, ami azt jelenti, hogy használt telefonokat forgalmaznak. Ezeket azonban nagyon körültekintően ellenőrzik, hiszen nagyon nagy hangsúlyt fektetnek rá, hogy teljesen tökéletes állapotban legyenek az általuk eladott smartmobiles. Találhatunk az oldalon android phone-okat és windows phone-okat egyaránt, azonban csak smartmobile-okat, vagyis okos telefonokat exportálnak. Ezen kívül pendrive-okat, memóriakártyákat és egyéb technikai kütyüvel is találkozhatunk, ráadásul olcsó és kiváló szállítási feltételeket kínálnak az ide látogatóknak.

0

Tokaji aszú különlegességek

Aszú 5 puttonyosEz az igen finom, ízletes bor fajtánk a világon egyedül álló, ez köszönhető a kiváló helynek ahol termesztik, a megfelelő helyi adottságoknak. Ez pedig nem más, mint a Tokaj-Hegyalja borvidék. Ez a vidék különleges mikroklímával rendelkezik, ez kimondottan kedvez az aszú képződésnek. A Hegyaljai hagyományok szerint az első aszú bort egy református prédikátor készítette Lorántffy Zsuzsannának 1631 húsvétjára. Annyi biztos, hogy az aszú már évszázadok óta készül a Tokaji Borvidéken. A XVI. század második felétől kezdve tekintették az aszúbort gyógybornak. Köztudott volt, hogy a beteget kiveti az ágyból és erővel ruházza fel. Később kimutatták gyógyszervegyészek, hogy a Hegyaljai nedű 14 féle ásványi anyagot tartalmaz, amely igen jó hatással van az emberi szervezetre. Régen az aszú szemekből bőrápoló krémet is készítettek. Vérszegénységben szenvedőknek ma is ajánlott a fogyasztása. Ennyi jótékony hatása mellet nem véletlenül lett hungaricum, és, hogy szinte az egész világon ismerik ezt a bor fajtánkat, a Tokaji aszút. Ma már több féle csomagolásban, díszdobozban is kaphatók a hungaricum boltokban. Kiváló ajándék külföldinek!  Kapható még a Pick téliszalámival csomagolva nagyon szép díszdobozokban, amit a turisták igen keresnek, és szívesen vásárolnak is.

0

Nyugdíj elő takarékossági számla nyitás

nyugdijjarulekÖn hányszor hallotta az utóbbi időben középkorú ismerőseitől azt a mondatot, hogy „nekem úgysem lesz már nyugdíjam”? Én sajnos nagyon sokszor, így elkezdtem gondolkodni mit javasolhatnék nekik. Végignéztem több lehetőséget is, de mindegyik alapjaként az öngondoskodás szerepelt. persze tudom, hogy nem egyszerű dolog ez, hiszen sajnos a statisztikák azt mutatják, hogy a magyar emberek közel kilencven százalékának nincs semmilyen megtakarítása. Ennek okán azt hiszem, felesleges lenne elkezdeni gondolkodni, hiszen bárhonnan közelítjük is meg a dolgot rájövünk, hogy az emberek emiatt reménytelen helyzetbe fognak kerülni, amikor nyugdíjba vonulnak. A munkával töltött évtizedek után pedig mindenki gondtalan, pihenéssel töltött évekre vágyik, melyben nem romlik jelentősen az életszínvonal. Ehhez azonban nem elég az, hogy az állami nyugdíjra várnak, szükséges azt kiegészíteni. Ennek ajánlott módja a szakemberek szerint a nyugdíj elő takarékossági számla nyitása, melyhez állami támogatás is tartozik.

0

Kirándulás kerékpárral

gyerek kerékpárokGyermekeim alig várják már, hogy elkezdődjön a nyári vakáció mivel tudják, munkánk miatt nagyon sokat lehetnek majd nagyszüleiknél akik a Zempléni hegység egyik eldugott kis falujában laknak. Tavaszi szünetben voltak először ott nélkülünk, mert eddig munkanélküliként meg tudtam oldani a felügyeletüket az óvodai és iskolai szünetek alatt. Most szüleim segítenek be megoldani azt, hogy ne kelljen menniük az összevont napközibe, ahol úgy hallottam szinte ki sem mozdulnak a teremből. Az én gyerekeimnek az biztos vagyok benne, hogy büntetés lenne, így nem is találhatnék jobbat mint a falusi levegőn történő játék. Tegnap este már el is kezdték egyeztetni a programokat a nagypapájukkal, aki biztosította őket arról, hogy a gyerek kerékpárok már kis gazdáikra várnak és arra, hogy közösen felfedezzék a környék látnivalóit. Erre lesz is alkalmuk, hiszen édesapám néhány hete vásárolt magának is Merida kerékpárt, melyre nagyon régen vágyott már, de nem volt kivel kerekeznie, egyedül pedig nem szeretet volna elindulni hosszabb távra.

0

Táska vásárlás online

női oldaltáskaNem is olyan régen írtam arról, hogy az esküvő meghívók terén olyan dolgot tettem, ami nálam nem megszokott, hiszen webáruházból rendeltem úgy, hogy igazából csak képen láttam a meghívót. Tőlem ez szokatlan, hiszen szeretem tudni, mit veszek meg. Most arról számolhatok be, hogy ez az akcióm sikeresnek bizonyult, hiszen a meghívók megérkeztek és meg vagyok elégedve. Rizikós lépés volt, de sikerült. Ezért most már bátrabb vagyok az internetes vásárlás terén. Persze továbbra is megfontoltan, hiszen attól, hogy egy helyen nem csalódtam, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a többi jó. Ruhát is fogok rendelni. Na és a táska webáruház megannyi lehetősége között elkezdek keresgélni. Itt a tavasz, ideje a fekete táskát lecserélni egy színesebbre. Imádom ezt az átmeneti időszakot, amikor már érezni a tavasz illatát. Minden virágzik és mindenki elkezdi a színes holmikat elővenni a szekrényből. Imádom a telet is, de így márciusban már azért vágyom a jobb időre is, habár ez a mostani tél nem volt valami télies.

0

Szivattyúk vásárlása online

ipari mosókKertes házzal rendelkező barátaimtól megtudtam, hogy a legelső és legfontosabb az adásvételi papírok aláírása után az, hogy elkezdjem keresni a családom számára minden szempontból legmegfelelőbb magasnyomású mosót. Először nem értettem, hogy miért mondják ezt, de mikor kérdeztem csak annyit válaszoltak, hogy majd meglátom. Azóta eltelt egy év és már én is azt vallom, egy jó magasnyomású mosóra minden háztartásban szükség van, hiszen ezzel az eszközzel jelentősen megkönnyíthetjük sokszor a dolgunkat. Nekem már most rengeteget segített a ház körül, amivel időt és energiát is spóroltam. Kezelése ráadásul rendkívül egyszerű, már egy kisiskolás gyerek is képes a kezelésére felnőtt felügyelete mellett. Lányom például keresztapja segítségével rendszeresen mosta le a kerékpárját amikor nem voltunk otthon. Egyszer éppen a tisztítási folyamat közben érkeztem haza váratlanul, így gyorsan kihasználtam a helyzetet és némi fagylalt-pénzért cserében lemosattam velük a gépkocsimat is a hétvégi kirándulásra. Részletes leírás itt: http://www.ontozestechnikabolt.hu/

0

Fantázia bútorok a gyerekszobában

gyerekszobaA gyermekeknek igen élénk és igen színes fantáziája van. Kezükben egy fedő is lehet versenyautó kormány, egy bot is lehet vitézi kard és persze egy fadarabból is könnyedén válhat szerszám a versenyautók javításához. A képzeletük határtalan és mi, szülők most végre segíthetünk nekik abban, hogy még nagyobb átéléssel játszassanak, hogy még inkább beleélhessék magukat a mesék és a képzeletük világába. A mi varázslatunk abban rejlik, hogy olyan gyerekbútorokkal rendezzük be a szobájukat, melyek még jobban inspirálják Őket. Az emeletes ágyuk lehet ezentúl igazi tűzoltóautó forgatható kormánnyal, létrával és fecskendővel. Lehet akár emeletes busz is, mely elviszi őket meséik helyszíneire. Lehet egy olyan galériás ágyuk csúszdával, mely igazi várként funkcionál és rendelhetünk számukra olyan dupla ágyat, amelyben a testvérnek is lesz helye és amely csak igazi bajnokoknak jár. Legyen autóversenyzős, lovagi váras vagy játékkuckós is csemeténk álma mi szülők az online kínálatok segítségével valóra válthatjuk. Itt is böngészhetsz: http://www.emeletesagybolt.hu/

0

Karfás étkezőszékben lassabb az evés!

karfás étkezőszék Hogyan lehet ez? Hogyan  is függhet össze a szék karfája és az ebéd hossza? Egyszerű a válasz, ha egy ilyen kényelmes székben ülsz biztos, hogy hosszúra nyújtod majd az étkezést, hiszen nagyon komfortos és arra ösztönöz, hogy beszélgess a fogások között a családtagokkal és a vendégekkel, hogy nyugodtan, lassan és zavartalanul falatozgass. A luxus étkezőszékek között könnyen megtalálhatod ma már a karfás változatokat is. Hidd el, érdemes ezt a fajta széket választani az étkezőasztal mellé is, hiszen a klasszikus fazon valóban komfortos ülést biztosít. Ezekből a székekből nem lesz kedved felállni! Ügyelj arra is a választásnál, hogy puha, könnyen kezelhető és rendkívül kényelmes huzatot válassz. A legjobb, ha a bőrszövet mellett voksolsz. Ez az anyag ugyanis az előbb említett jellemzők mellett elegáns és modern is! Ezzel pedig feltettük az i-re a pontot. Válaszd a puha és kényelmes karfás étkezőszékeket és meglátod, hosszabbak lesznek az ebédek!

1 25 26 27 28 29 37