állatharapásÁltalános iskolai tanulmányaimból tudom, hogy az állatharapás nagyon veszélyes (állítólag csak az emberi harapás veszélyesebb) és bekövetkezte után a lehető leggyorsabban orvosi segítséget kell kérni. Azzal azonban nem vagyok tisztában, hogy milyen mértékű állatharapás esetén szükséges felkeresni az orvost, hiszen akinek vannak állatai tudja, hogy a kölyökállattal történő játék közben is előfordulhatnak kisebb harapások. Ezekről azonban ne beszéljünk, hiszen ezek szóba sem jönnek az állat okozta károk miatt benyújtott baleseti kártérítésnél. Itt ugyanis azoknak a harapásoknak van jelentőségük az én szakmám szempontjából, melyeket idegenállat okozott. A háziállat tartójának ugyanis teljes mértékben felelősséget kell vállalnia kedvence viselkedéséért, így ha az adott helyzetben nem elvárhatóan viselkedett, akkor felelősségre vonható. Mielőtt azonban elindítanánk a baleseti kártérítést érdemes átnézni a jogszabályi követelményeket, ide értve a helyi önkormányzati rendeletben szabályozott előírásokat is.