dima.huA barátommal már régebb óta gondolkodunk azon, hogy számtalan ötletünket hogyan valósíthatnánk meg és oszthatnánk meg minél több emberrel. Vannak ezek között hasznos és ingyenes tanácsok rengeteg témakörben kirándulási, szállás, közösség kialakításának és sok ezernyi más témakörökben, no meg persze olyan pénzkeresésre alkalmas tevékeny elképze-lések,amelyekhez várnánk minél több vállalkozó szellemű társakat is. Mint mondtam az ötle-telink, elképzeléseink megvoltak csak sokáig azt nem tudtuk eldönteni, hogy milyen formában valósítsuk meg azokat. Persze, hogy az volt a kiindulási alapunk,hogy lehetőleg minél olcsób-ban minél több projektünket a lehető legtöbb emberhez tudjuk eljuttatni. Van ugyan ennek számtalan módja, de ma már tudjunk, hogy az internetnél jobb nem létezik az ilyen jellegű elképzelésekhez. Rá is vetettük magunkat a témára,amiről voltak ugyan előzetes elképzelése-ink, de azért itt sok mindent össze kellett hangolni. Tisztában voltunk azzal,hogy bármilyen tipusú weblapot szeretnék ahhoz szükséges egy tárhely, egy tárhely szolgáltató és egy tárhely domain név. Ezekből már hazai viszonylatban is van jó pár, hát még ha a külföldi társaikat is ide vesszük. Aztán el kellett döntenünk azt is,hogy mekkora méretű legyen a tárhely, illetve milyen árban, mert igen csak eltérő kínálatokkal találkozunk a piacon. Mi rátaláltunk és elköteleztük magunkat a dima.hu tárhely szolgáltató mellett több ok miatt is. Arra jutottunk, hogy a dima.hu tárhely szolgáltató kínálatai a mi kettős dilemmánkat egyszerre oldja meg, mert az árai igen kedvezőek és a tárhely mérete is megfelel az igényeinknek. Próbáld ki Te is 7 napig ingyenes a dima.hu tárhely szolgáltatót és meggyő-ződhetsz a választásunk helyességéről.