Képernyőfotó 2014-10-21 - 10.10.06Spórolni akartam, helyette egy hétig gyulladt és vörös volt a bőröm. A gyantázás, immáron bevallom nem nekem való. Az intim területeken legalábbis biztosan nem. A lábszáraknál még működik, de feljebb már nem. Nincs ügyes technikám, nem vagyok elég határozott a tépéseknél és valószínűleg a gyantát sem megfelelően választottam ki erre a célra. A teljes gyógyulás a sikertelen próbálkozás után hosszú volt és fájdalmas. A legközelebbi alkalommal már intimkozmetikushoz fordultam. Ő részletesen elmagyarázott mindent a kezelés előtt, én pedig átestem életem első figurális intim gyantázásán. Sokkal kevésbé fájt, mint a saját magam által végzett és az eredmény fantasztikus lett. Minden felesleges szőrszál lekerült rólam, és most először kis meglepetéssel térhettem haza. Másnap aztán learattam a sikert, és most már tudom, nem bajlódom egyedül a szőrtelenítéssel. Most már csak szakemberre bízom a munkát, ő pontosan tudja, mit és hogyan kell tennie ahhoz, hogy ápolt és egészséges, no és persze vonzó is legyek a bugyim alatt is.