0

Szempontok az iroda tervezésnél.

tárgyalóasztal

tárgyalóasztal

A tárgyalót egy nagyobb, tágasabb helyiségbe érdemes tervezni, hiszen nemritkán több ügyfél tartózkodik benne. Itt kell megemlíteni, hogy a tárgyalóasztal mérete is fontos! Ne legyen túl hivalkodó, de viszont arra is ügyelni kell, hogy kényelmesen elférjenek mellette tárgyalópartnereink. Megemlíteném továbbá az ügyfél-várakoztató szobát is, melybe nem íróasztalt, hanem klubasztalt és foteleket érdemes elhelyezni a kényelem érdekében. Egy irodaház életében jelentős szerepet kap a kis méretű konyha is, hiszen például itt főzzük nap, mint nap a kávénkat. Egy mosogatóra és egy kisebb hűtőszekrényre mindenképp szükség van. Ezek a helyiségek általában kicsik, ablak nemigen van rajtuk, emiatt a megvilágításnak kiemelt szerepe van. Ha a berendezés során figyelembe vesszük ezeket az ötleteket, akkor nemcsak mi és munkatársaink, hanem ügyfeleink is jól fogják érezni magukat irodánkban. Egy tárgyalásnál pedig fontos, hogy ne csak verbálisan kommunikáljunk. A tárgyaló asztal és tárgyalószék kiválasztásához keresse a spaceandmore.hu weboldalt!

0

Feleségem új irodában dolgozik!

iroda 3d tervezés

iroda 3d tervezés

Néhány napja a feleségemet látogattam meg, aki egy irodaházban dolgozik. Kíváncsi voltam, hogy milyen lett az új munkahelye, mivel most fejezték be a felújítást! Nagyon szép lett, gondoltam magamban, ahogy egy kicsit várakoztam az előtérben. Felvezetett az irodába, ott beszélgettünk! Ilyen lett az új iroda design, mondta mosolyogva. Új, modern irodabútor, és a teljes iroda berendezés kicserélődött. Otthon ezt mondtam Neked, hogy teljes iroda belsőépítészeti tervezés után milyen gyönyörű lett az új iroda! Az iroda alaprajz alapján, meg persze, az én igényeim alapján iroda 3D látványterv készült. Megbeszéltük, hogy milyen funkcióval ellátott iroda bútorok legyenek, és csak utána kezdődött el a kivitelezés. Mutattam, hogy a spaceandmore.hu belsőépítészeti tervező és kivitelező cég érdeme és munkája. Ezért mondtam, hogy gyere el, nézd meg, mert ezt elmondani nem lehet, ezt látni kell, olyan csodálatos lett minden! Tökéletesen igazad van, mondtam neki, ez minden tekintetben kiváló tervezés és kivitelezés!

0

Lomtárból, iroda tervezés után tárgyaló!

iroda space planSokszor előfordul, hogy az üzleti tárgyalások alkalmával szűknek bizonyult az iroda. Többször gondolkoztam, hogy milyen megoldás lenne jó, de végül a titkárnőm tette a legtökéletesebb javaslatot. Van itt egy lomtár, ahol szinte nincs semmi a helyiségben, azt ki lehetne szerintem alakítani egy tárgyalóteremmé. Igaz, mondtam, miután elmondta a javaslatát! De, ha kérhetem, akkor az én irodámat is fel kellene újítani, folytatta. Javasolni is tud olyan céget, amely elvégezné ezt a munkát? Kérdeztem, mivel ha ilyen kiváló ötlete van, akkor ebben is lehet, hogy van ötlete. Igen, kapott az alkalmon, és odahajolva beütötte a számítógépbe a spaceandmore.hu weboldal címét. Látja, ez a cég az iroda alaprajz alapján végzi az elsődleges felméréseket. Többször egyeztet, hogy milyen feladatokra van kilátás, így ezek alapján készíti el az iroda berendezés 3D látványtervet. Ezen már láthatóak az iroda bútorok kialakítása, és az új tárgyalóban az exkluzív tárgyalóasztalokat is készítenek. Nem csak a tervezésben, hanem a teljes projekt során jelen vannak.